Élvezd. Fogadd el. Vagy engedd el.

Vannak dolgok az életben amibe belehalsz. Belehalsz és kész, nem tudsz ellene tenni. Miért? Mert te is akarod. Az lehet egy szó, egy érzés, amit kivált belőled. Véged van, meghaltál. Aztán mikor már olyan üresnek érzed magad, hogy valamit tenned kell. Valami kell amit te irányítasz, mert képes vagy rá. Mi lenne az? Irányíthatod a lelked? Talán, talán egyszer eljutsz oda. Irányíthatod a tested? Esetleg ha szerencsés vagy. A második variáció könnyebbnek tűnt... Pedig nem az. Akkor az első, ugyan. Marad a test, edzésre fel, legyen plank. Mi bajom lehet? Hiszen csak egy perces gyakorlatok, egyszerűen nagyszerű. Az egy perc is egy vicc, olyan mintha már egy órája csinálnád, aztán eltelt húsz kemény másodperc. Röhej. Annyira büszke voltam magamra mikor először végig csináltam, hogy világgá akartam kürtölni. Nem tettem, ugyan minek. Magamban is jó érzés, valami végre kitölt. A büszkeség, és az a nagy üresség is alábbhagy talán. A francokat. Lefogytam. Na és. Az üresség vissza vissza tért, mikor megjelent valaki, pedig nem tőle volt, magamtól. Igen magamtól.  Magamnak csinálom. Mindent maganak csinálok, minden érzést, reakciót. Mindent. Élvezd. Fogadd el. Vagy engedd el. Nehéz? Hú bazz tudnék mesélni... Ha már rohadtul feszülök tőle lehet meg is teszem, de még túl friss, túl nehéz. Meg különben is, magamnak írom. Ráérek. Rinyálok eleget így is.